Orbán fia épp a Transparency korrupcióellenes kurzusára járt
Orbán Gáspár a Bibó István Szakkollégium tagja, ők az elsők között álltak ki a CEU mellett is.
Orbán Gáspár a Bibó István Szakkollégium tagja, ők az elsők között álltak ki a CEU mellett is.
A CEU estleges távozása elsősorban a magyaroknak lenne rossz. Azért Oroszországon is rajta tartják a szemüket - közölte az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Áder Orsolyának Londonban, a CEU-hoz hasonlóan, működő egyeteméről van szó.
A népi iparművészettel és a népmesekincs gondozásával kapcsolatos állami feladatokról szóló kormányrendelet mellett a felsőoktatási törvény módosítása is megjelent.
Formai hibák voltak a Demokrata Párt népszavazási kezdeményezésén, a DK majdnem egy hete beadott kezdeményezését még nem bírálták el, a Momentum még be sem nyújtotta a magáét.
Akadtak nők, akiknek volt tökük felállni. Neked csak bajszod van.
Kedden reggel az Együtt politikusai és aktivistái feliratokat ragasztottak a Fidesz székházára.
A CEU ügye mellékhadszíntér a kormány és Soros György üzletember vitájában a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint.
Tárgyalóasztalhoz ül ma Brüsszelben a CEU miatt Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke Palkovics László felsőoktatási államtitkárral.
A lex CEU aláírása miatt elégedetlenkedők nem csak az utcai tüntetés alatt szidták Áder Jánost.
Válogatott rigmusokat skandáltak a lex CEU aláírása miatt tüntetők tegnap éjjel a Sándor-palota előtt.
A hétfői tüntetés elején, a Sándor-palotánál előállították Gulyás Mártont, az ismert aktivistát.
A CEU-t ellehetetlenítő törvényt hétfőn írta alá a köztársasági elnök, ami miatt többezres, spontán tüntetés vonult végig a Sándor-palotától a Pollack Mihály térig. A rádió épületénél némi dulakodás után a tüntetők kitűztek egy EU-s zászlót, ami a hétfő tüntetés nagyjelenetének dramaturgiai csúcspontja volt.
Előállították a rendőrök Gulyás Márton aktivistát, miután festékes palackot dobott a Sándor Palotára a CEU-törvény elleni tüntetésen.
A Sándor Palotánál Áder János hétfői döntése ellen tüntető tömeg megcélozta a Belvárost.
Az egyetem fél 11-kor kiadott sajtóközleménye szerint "határozottan ellenzik" Áder döntését, aki fél 8 körül írta alá a lex CEU-t.
Az Együtt szerint Áder János nem legitim államfő többé, mert azt teszi, amit a Fidesz-központból diktálnak neki. A szocialisták úgy reagáltak a lex CEU aláírására, hogy Áder János egy pártkatona, illetve meg kell állítani az illiberális állam kiépítését.
Azonnal munkához láttak a mémgyárak azután, hogy hétfő este kiderült: Áder János köztársasági elnök szerint nem sérti az Alaptörvényt a lex CEU néven emlegetett törvénymódosítást, így aláírta azt. Schmitt Pál, Miss Cissy és Mucsi Zoltán nyitotta a mémek sorát.
A köztársasági elnök szerint nem sérti az Alaptörvényt a lex CEU néven emlegetett, április 4-én megszavazott törvénymódosítás.
Nem csinál különösebb gondot a Fidesz – legalábbis látszólag – abból, hogy másfél héten belül a harmadik tömegmegmozdulás zajlott Budapest utcáin a CEU ellehetetlenítése és a kormány politikája ellen. Orbán Viktor megint elmenekült – pontosabban kimenekítették – a népharaggal kapcsolatos kérdések elől.